A mélység

Legszívesebben úgy itt hagynék mindent. De tényleg. Az az igazság, hogy bennem, legbelül, mindig olyan nagyon sok életkedv volt,  életszeretet, soha nem voltak öngyilkos gondolataim, soha. Sőt, elképzelni sem tudtam, hogy valaha is lehetnek. És lám. Idáig is eljutottam. Hogy most már vannak.  És ez megijeszt. De az ijeszt meg a legjobban, hogy ilyenkor, amikor végigpörög bennem ilyesfajta gondolat, átjárja minden egyes porcikámat, lentről felfelé,  és vissza, akkor még azt sem látom magam előtt, illetve látom, de úgy látom, hogy nem tud érdekelni, hogy mi lenne azokkal, akiket itt hagynék, mi lenne a családommal, akik tudom, hogy nem lennének képesek elviselni a fájdalmat, a veszteséget, belepusztulnának lelkileg az elvesztésembe, tudom. De én ezt akkor már nem tudnám. ha látnám is, esetleg, egy másik dimenzióból, az már biztosan nem úgy fájna, mint itt, a földi életemben. Csak a vágy van bennem, ilyenkor, hogy el, innen el, olyan jó lesz megkönnyebbülni, letenni a mázsás köveket,  minden rossz cselekedetem következményét, nem akarok tudni már semmiről, senkiről, ez a világ nem kell már nekem, mert becsapott, átvert, és nem leszek képes már soha helyrehozni az életemet. Nincs ilyenkor bennem életkedv. Semmi. Minden dolog fáraszt, letaglóz, vagy érdektelen már számomra, nincs hitem semmiben, senkiben, mélységesen egyedül érzem magam a gondolataimmal.

Témakövetés

Keresőkifejezések,amellyel idetalálnak a kedves olvasók.   family frost csendháborítás

gyest a tárgyhavit utalják

hüvelyfertőzés strandon

inkább legyen 1 barátom

inkább legyen minthogy

mégis az emberek gyakran figyelmetlenek

Tőlem ezért nem kapsz munkát

12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmondom miért. Szép irodában dolgozhatnál a szolgáltató cégemnek. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek, de nem teszem, és elmondom miért nem.

Amikor kedvetlen vagyok...

....Akkor próbálok nem arra gondolni, vajon miért most és miért így, és hogy már megint, hanem inkább arra összpontosítok, hogy erős maradjak, vagyis nem csak erős, hanem higgadt, kiegyensúlyozott, akkor is, akkor is, ha a kétségbeesés uralkodik rajtam. Mindig arra kell gondolnom, hogy a nehezebb időszakok után csak jobb jöhet. Most megpihenünk, elviselünk, várunk. Felkészülünk arra a napra, mikor jobb lesz, mikor könnyebb lesz,mikor mosolyról, megkönnyebbülésről szól majd minden.Kevésbé tudok hinni, de nincs más választásom, hinnem kell!
Nem szabad, hogy az járjon folyton a fejemben, vajon mi jön még ezután, csak arra kell gondolnom türelem, jön jobb, már itt van a sarkon, egészen a közelben!....
El kell fogadni, hogy ezt az időszakot is viselni kell, emelt fővel, tudatosan, mert minden ami történik velünk, tanít minket, bölcsé tesz, jobb emberré válunk általa.
Tűrni kell,  nem magunkat okolni, egy percig sem. Ami megtörtént, azon már úgysem változtathatunk, legfeljebb legközelebb már tudatosan okosabbak leszünk.
Nem szabad szomorkodni, önmagunkat lejjebb és lejjebb húzni, nem szabad feladni!...

A Nő

Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte:

- Miért töltesz annyi időt ezzel?

És az Úr azt felelte:

- Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt? Mosható legyen, de ne műanyag. Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell. Képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott térdtől az összetört szívig és mindezt mindössze két kézzel.

Az angyalra mindez mély benyomást tett.

- Csak két kéz... lehetetlen! És ez a standard modell?! Túl sok munka ez egy napra... várj holnapig, és fejezd be őt akkor.

- Nem - mondta az Úr. - Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtmény, mely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.

Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.

- De Uram, olyan puhának alkottad őt.

- Igen, puha. - mondta az Úr. - De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.

- Tud gondolkodni? - kérdezte az angyal.

Az Úr azt felelte: - Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is.

Az angyal megérintette a nő arcát...

- Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá.

- Nem ereszt... - ezek könnyek javította ki az Úr az angyalt.

- Az mire való? - kérdezte az angyal.

És mondá az Úr:

- A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét.

Ez igen nagy hatást tett az angyalra;

- Uram, te zseniális vagy. Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos!

• A nő olyan erők birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni.
• Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét.
• Mosolyog, mikor sikoltani szeretne.
• Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél.
• Harcol azért, amiben hisz.
• Kiáll az igazságtalansággal szemben.
• Nem fogadja el a nem-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél.
• Szeretete feltétel nélküli.
• Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak.
• Örül, ha születésről vagy esküvőről hall.
• Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal.
• De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel.
• Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet.

A nő csak egyetlen hibával rendelkezik: Elfelejti, hogy milyen értékes...

Ajándék lónak ne nézd a fogát...

Vettem neked Rigó Jancsi tortát a tescóba csak hármas gyertyát nem kaptam,csak hetes gyertya volt.Megnézed van itthon gyertya?Volt gyertya, de nem  passzolt a szálas gyertya a számoshoz,szerintem. Nem számoltam a gyertyákat a tortámon aminek már a kinézetétől elment a kedvem,de a gyerek kedvéért volt pár gyertya a tortán,hogy tudjon mit fújni velem.A torta ehetetlen volt,még a gyereknek is. Nem szeretem a krémes mű ízetlen száraz tortákat, pedig az illető A. ismer kilenc éve. Ja a borokat majd nem elfelejtettem említeni.Nem szeretem....fejfájást kapok tőle lehet vörös vagy fehér édes vagy száraz.De ezt kaptam mellé koccintásra....No comment... :))

Így érzem most magam

Az elmúlt időszakban mindenkit távol tartottam magamtól.Nem szándékosan,de most jobb volt így.Annyi mindenen vagyok túl,annyi fájdalomban és csalódásban volt részem,hogy elég volt egy életre.Sokan azt gondoljátok rólam milyen erős vagyok,és megküzdök bármivel amit a sors gurít az utamba.Pozitívan állok mindenhez, de a sok kudarctól még életkedvem sincs.Legjobb volna most elbújni valahová,vagy sírni egy sarokban...

Ostorozom magam,hogy semmire sem vagyok jó,még egy kislányt sem tudok szülni magunknak Patriknak.Persze,hogy nem könnyíti meg a helyzetet, hogy,mindenki babát vár,vagy épp már megszült.Aminek természetes örülök...Mostanában úton-út félen kérdezgetik felhozzák a baba témát. Ez olyan álom ami nem teljesül,egyenlőre vagy talán soha nem válik valóra!Tisztában vagyok az okokkal,meg a történésekkel a háttérben.De nem vigasztal.

Dühít,hogy itthon sem boldogulunk ahogy kéne.Dühít a férjem anya,akinek a puszta jelenségétől felmegy a vérnyomásom a csillagos égig!Dühít,hogy nem tudunk spórolni mert, minden olyan sokba kerül.

Bánt,hogy nem tudom rendesen kifejezni az érzelmeimet,elmondanám ha tudnám,mert messze nem tudja tükrözni azt a fajta zavarodottságot ami most a lelkem mélyén van.

Lehet,hogy most csalódást  fogok okozni mindenkinek,aki hisz bennem,de elegem van magamból,és mindenből!!!

Kálváriánk(ideiglenes poszt)!!

Nagyon régóta fogalmazódtak a gondolatok bennem de,mind ez idáig nem volt elég erőm hozzá,hogy leírjam Nektek.Úgy gondolom tartozom ezzel a bejegyzéssel. Nem hallgatom el azt, ami nem sikerül, beszélek arról is, ami fáj és amiről eddig – valamiért – nem beszéltünk.

Szeretlek

Milyen szép és szívmelengető ezt hallani,vagy akár mondani egy általunk szeretett embernek!

Így szeretlek, úgy szeretlek, tizenéves koromban kifejezetten idegesített ez a fajta szirupos szeretlekezés. Meg is fogadtam magamnak, hogy ha nekem egyszer gyermekeim lesznek, bizony nem fogom úton-útfélen bizonygatni, hogy mennyire szeretem. Hisz nálunk, otthon sem volt divat, mégis úgy nőttem föl, hogy tudtam szeretnek a szüleim.Patrik születésének második éjszakáján kórházban voltunk. Ketten feküdtünk egy ágyban az egy napos Patrik és én. A folyosó beszökött fényénél bámultuk egymást, szinte nem is pislogtunk. Akkor szegtem meg először az ígéretemet.Szeretlek! – suttogtam neki. Azután sem fogtam vissza magam, hogy hazavittük. Amikor fájt valamije, vagy csak szomorú volt, magamhoz öleltem, és elsuttogtam neki, mennyire szeretem. Csetlő-botló tipegő korában minden kis baleset után azzal vigasztaltam, hogy mindjárt elmúlik, és különben is nagyon szeretem. Mondtam neki éjjel, mondtam neki nappal, ébren és félálomban, szomorúan és boldogan, mondtam, amikor és ahol csak eszembe jutott.


Két hosszú évet kellett várnom, mire szerelmi vallomásom viszonzást nyert,azóta viszont már minden naposak.Akkor viszont majd leestem a székről.Én éppen rendet raktam az íróasztalon Szejetek! – mondta a lehető legtermészetesebb hangon, majd autózott tovább.Válaszolnom sem kellett, a könnyzacskóim megtették helyettem. Megöleltem, megpusziltam és minden olyasmit tettem, amit ilyenkor az anyukák tenni szoktak. Szeretlek, én is szeretlek! Nagyon. Nagyon! – mondogattam neki, miközben ő próbált az autózásra koncentrálni. Vannak szavak, amelyek nálam annál tartalmasabbak és jelentőségteljesebbek, minél többször kimondjuk őket hangosan és őszintén. Annak a szónak, hogy szeretlek, különös rezgése van. Úgy gondolom egy gyerek érzi ezt a rezgést, a hullámokat, amelyek egyenesen az anyukája mellkasából jönnek. Egy-két évesen valószínűleg nem tudja, és egész biztosan képtelen megfogalmazni, hogy mit is jelent a szó.De egészen biztosan érzékeli a szeretlekkel felé áramló erőt. :)

Lelkem mélyéről

Nagyon sokat gondolkodtam, mi legyen a bloggal. Az utóbbi időben ellaposodott úgy érzem. Az íráskedvem is, a kapcsolataim is, itt az online világban, és én tanakodni kezdtem, vajon miért van ez így. Bizonyára én is hibás vagyok ebben, de nem kizárólag ez lehet az ok, hiszen én mindig ilyen voltam...Vagy mégsem?

Még,hogy a Nők bénák..

Sokszor hallottuk már,hogy szőke,mert Nő és azért bénázik és még sorolhatnám a hasonló jelzőket. De mi van a férfiakkal? Pedig igen csak vannak köztük is jócskán analfabéták. Két hónapja történt,egy autóba utaztam egy nyugdíjas férfival aki már nem igazán érzi a saját autóját, az,hogy két sávot használ egy helyet,na de már a táblákat se vegye észre ez már sok volt így nekem kora reggelre. Nem emlékszem már rá,hogy mikor féltem ennyire utasként az anyósülésen, alig vártam,hogy hazaérjünk. De közben meg kellett állni egy benzinkútnál tankolni :) Megállunk az egyik kútnál majd várakozunk az autóban, itt már sejtettem,hogy olyan meglepetésben lesz részem mint még soha. Kérdezem nem száll ki tankolni?-Ő bizony nem! -Hogy hogy,akkor kifog tankolni?-Majd jön valaki aki megtankol! Na neee! Elkértem a kulcsokat,majd akkor én tankolok mert akkor estig itt fogunk ülni.Visszaérve az autóhoz, rákérdeztem mi volt ez? Hát Ööö én még soha nem tankoltam.... :))