Valamelyik reggel láttam a mokkában őket :)

A hét gyermeket nevelő Hujbert család kapja idén „Az év családja Pest megyében” díjat.
A tanárként dolgozó apa és a tanítónő anya hét gyermeket nevel. A legkisebb 7 éves, a legnagyobb 27 éves, képzőművész. A három egyetemista, egy gimnazista, két általános iskolás gyermek az iskola és a település közösségi életében, a szülők az egyházközösség munkájában is részt vesznek. A családot a közelben élő nagyszülők is segítik a mindennapokban A Hujbert Önkormányzattól 300 ezer forint pénzjutalmat, valamint 1 hetes nyaralási lehetőséget kap Pest Megye Önkormányzatának fonyódligeti üdülőjében. Pest Megye Közgyűlése 2009-ben alapította meg a „Az év családja Pest megyében díjat”, ami a megyében élő olyan családoknak adományozható, akik mindennapi életükkel, munkálkodásukkal, gyermekeik nevelésével, taníttatásával, családtagjaik gondozásával, közéleti szerepvállalásukkal példát mutatnak a Pest megyeiek számára. A családok jelölésében a Pest megyei települési önkormányzatok, intézmények, társadalmi szervezetek, egyházak, valamint a megyében élő magánszemélyek vehettek részt. Október végéig 32 családra érkezett jelölés a megye 28 településéről. A pályázatokat a területért felelős megyei alelnök, a szociális bizottság elnöke, a Pest Megyei Önkormányzat gyermekvédelmi referense, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselői értékelték. A díjat Pest Megye Közgyűlésének elnöke, dr. Szűcs Lajos a Megyeházán adja át a családnak a december 10-i közgyűlésen. család a Pest Megyei


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogató!Ne hagyd el az oldalt szó nélkül,mert kíváncsi vagyok a véleményedre :)