Nagyon jó dolog ha az embernek vannak jó szomszédai.Akikkel még beszélni is tud, őszintén, számíthatnak egymásra a nap bármely szakában.Legyen szó bármiről is.Gyerekek együtt játszanak,nevetnek,rosszalkodhatnak.
Azért is nagyon fontos ,hogy sok emberi kapcsolatunk legyen, ami az elszigetelődést megakadályozza. Az egyik legkínálkozóbb lehetőség a szomszédságban keresni ezeket az emberi kapcsolatokat. Idősebb korban nehezebb új barátságokat kötni, azonban ha a lehetőség kéznél van, nem szabad egy percre sem habozni, és meg kell ragadni az alkalmat arra, hogy egy jót beszélgessünk. Egy jó szomszédi viszony esetén szinte maguktól adódnak a megbeszélésre váró témák, az utcában zajló eseményekről, a családi pótlékkal sosem igyekvő postásról vagy a hangoskodó fiatalokról a szemközti utcából. A kommunikáció már csekély mértékben is gyógyító hatással bírhat, és ha már nem akad ember, ki meghallgatna, akkor ott a szomszédunk, akinél nyitott fülekre talál mondanivalónk. :)
Szerintem nagyon fontos lehet egy ember mindennapjaiban az a tudat, hogy van valaki a közelében, akit érdekel a sorsa, akivel megoszthatja gondolatait, akiről kölcsönösen "gondoskodhatnak" egymásról, aki társaságot jelent, akivel közös programokat csinálhatunk, aki miatt már aznap megérte "utcára menni".
Egy ember számára a másik ember tükörként szerepel. Motiválja a másik sikere, úgy gondolja, erre ő is képes, és ennek bizonyítása érdekében mindent meg is teszünk. Eközben fizikai és szellemi aktivitást végezünk, kommunikálunk, új ismereteket szerezünk a tevékenységgel és önmagunkkal kapcsolatban is. A siker pedig önbizalmat ad. A mindennapok változatosabbá és vidámabbá válhatnak, a kedélyállapotunk pedig javul.
Éppen hogy csak berendezkedtünk, látogatást tett az egyik közvetlen szomszédunk az akkor éppen karon ülő kisfiával.Aki mára már egy ördög fióka lett!Szép gesztus volt tőle...akkor..De akkor még nem tudtuk amit most..Kiderült,hogy a kisfiúnak elég komoly idegrendszeri problémái vannak.Amit én vagy is mi már korábban sejtettünk a kisfiú viselkedése alapján amit nem volt nehéz nem észre venni,hiába is titkolják mindenki előtt.Mert egy elég agresszív aki ok nélkül bántotta a gyerekeket.Erről már itt és itt írtam a családról egy posztot, vagy is erről a kisfiúról.Elég sokáig nyugtatókat kellett szednie,talán még most is, egy akkor 2,5 gyermeknek aki fél év múlva a 4 tölti.Ezzel a betegséggel amit állítólag ki lehet nőni majd.Nagyon sajnáljuk, nem tehet róla!Nincs jogunk bele szólni mások életébe,de úgy gondolom illő lett volna elmondani ha már együtt játszottak a gyerekeink, meg mi szülők is össze jártunk.Aztán szépen lassan eltávolodtunk tőlük.De nem a kisfiú betegsége miatt, hanem egyszerűen csak azért mert nem tudtuk elviselni,hogy folyamatosan bántotta a kicsiket.Szülei meg füle botjukat sem mozdították.Jó néha néha elhangzott,hogy "nem szabad"Ezzel le is volt tudva a részükről a dolog!Talán még segíteni is tudtunk volna, ehelyett maradt a titkolózás..És ki van megsértődve?Sajnálom,hogy nem bíznak senkiben! A férjét ugyan nem kedveltem soha, és még sokan mások sem,de nem bántottuk egymást. Sunyi egy alak!Van benne valami visszataszító! A szomszédok akár fiatalok, akár idősek azonnali segítséget tudnak adni, ezt el kell fogadni. Nem kell szégyellni, hogy az ember segítségre szorul.
Ha megismerek valakit a bizalmamat, segítségemet megkapja.Míg nem csalódom benne.Ha még is csalódnom kell,megbocsátok!De már bízni nem tudok benne!Az élet mindig megmutatja kire nem szabad fecsérelni az energiámat a szeretetemet.Nem vagyok rosszindulatú, de bánt a hazugság, ha engem és másokat is becsapnak,de hamar túl teszem magam rajta. Már nem érdekel,csak leírtam.Hová írjam ki magamból ha nem ide! De nem vagyok egy múlton rágódós fajta, ami történt az megtörtént.
